Újabb fejlesztések a balatoni régióban,kiemelten Balatonfüreden!

 
A pályázatok ez év nyaráig megjelennek, ezúttal a Balaton Fejlesztési Tanács is fontos szerepet kap a források odaítélésénél. Jelentős fejlesztések indulhatnak Balatonfüreden is.
A 300 milliárdos uniós kerethez 22-24 milliárd forintnyi hazai forrás is kapcsolódik. A kormány még ebben a hónapban elfogadhatja a projektek évenkénti ütemezését- jelentette be Tóth Tamás, a Miniszterelnökség főosztályvezetője.
Mint arról korábban beszámoltunk tavaly év végén Balatonfüreden jelentették be, hogy a rendszerváltás óta példa nélküli, 300 milliárd forintnyi támogatást kap az üdülőrégió a komplex stratégiai céljainak megvalósításához. 
Az uniós és hazai forrásból többek között megújítják a Balatoni Bringakörutat, komplex szolgáltatásokat nyújtó kikötő fejlesztések indulhatnak, felújítják a Sió zsilipet, megvalósulhat a balatoni körvasút, fejlesztik a közúti-, a vasúti-, illetve a vízi közlekedést, támogatják a kis- és középvállalkozókat, a balatoni hajózási társaság pedig több milliárdból megújíthatja a hajóflottáját és kikötőket építhet.
A tanács a hatékony előkészületek érdekében térségfejlesztési szakmai munkacsoportok felállításáról is döntött. A BFT az uniós pályázati lehetőségek mellett 220 millió forintos saját pályázati kerettel is rendelkezik erre az évre. Ebből elsősorban a településfejlesztési beruházások támogatására költenek, de egyebek mellett a vízbiztonságra és a nagyobb rendezvények támogatására is áldoznak majd.
Forrás:balatonfured.hu
 

További hírek

Összefoglaló a 2023-as balatoni nyári és őszi ingatlanpiacról

Bővebben

Mi a helyzet a balatonfüred és körynéki ingatlanok piacán?

Bővebben

Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások

Bővebben
Összes hír