CSOK-tovább drágulnak a lakásárak?

Akár 25 ezer darab új lakás is épülhet 2017-2018-ban - vélték az OTP Bank szakértői egy tegnapi tájékoztatón. Ez ugyan nem tűnik soknak a 2008-2009-es válság előtti időszak évi 35-40 ezer új lakóingatlanához képest, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy tavaly csak 7 612 új otthon készült el. A KSH adata is azt bizonyítja, hogy 2010 után évszázados mélypontra zuhant a hazai új lakás építés. Az elmúlt évben a nagyjából 120 ezer lakás adásvételnek alig 2 százaléka volt az új lakás tranzakció.

A kormányzat és az ágazati szereplők is az építőipar teljesítményének jelentős növekedésére számítottak és számítanak, de egyenlőre csak az építőanyag-kereskedelem tudott profitálni az élénkülő keresletből. Ennek okai között szerepelhet az is, hogy az előzetes várakozásokkal szemben a csok iránt érdeklődők háromnegyede önerős családi ház építésére szeretnék igénybe venni a kedvezményeket.
A fellendülésben szerepet játszhat az új lakások áfájának csökkentése, az áfa-visszaigénylés lehetősége, valamint a csok kibővítésével próbál felpörgetni. Ehhez járult a lakás-takarékpénztár (ltp ), az adómentes lakáshitel törlesztési támogatás és az otthonteremtési kamattámogatás is - jegyezte meg Kormos Zoltán, az OTP igazgatója.

Az idén életbe lépett kibővített csok-ra eddig 3,5 milliárd forint értékben érkezett igény a legnagyobb pénzintézethez, s ebből mintegy 2 milliárd forint volt az az összeg, amely a három gyermekes családok 10 millió forintos hiteligényéhez köthető. Azonban átlagosan kétmillió forint értékben számít a legnagyobb hazai lakossági bank összesen mintegy 10-20 ezer csok-igénylőtől. Kormos Zoltán a Népszava kérdésére elmondta, a korábban igénybe vett támogatások miatt az átlagosan igényelhető maximum 9 millió forint. Az OTP Banknál eddig 90 olyan igénylést tartanak nyilván, amelyeknél a hitelt és a kiegészítő 10 millió forintot is felhasználnák a három gyermekes családok. Az önrész a jogszabály szerint legalább a lakás árának 20 százaléka, de a csok-ot önerőként csak a már meglévő három gyermek esetében fogadja el a bank. A bevállalt gyermekek estében a csok-ot nem tekintik önerőnek.

A hazai új lakás piac az előrejelzettnél is nagyobb méretékben bővülhetne, csakhogy a szűk keresztmeszet éppen a kínálati oldal: kevés az új lakás. Robbanásszerű bővülésre nem is lehet számítani, hiszen mire egy projektből kulcsra kész lakás lesz, akár 12-15 hónap is eltelhet a tervezés, az engedélyek beszerzése miatt. Ugyancsak fékezheti az új lakás piac erőteljes növekedését, hogy a jelenlegi szabályozók alapján kizárólag olyan új lakóingatlanok esetében vehető igénybe például a csok, amelyekre már kiadták a használatba vételi engedélyt. Becslések szerint ilyen otthonból mindössze 300 darab lehet a fővárosban és ezek is többnyire eddig eladatlan, kevésbé jó adottságú ingatlanok.

Éppen a szabályozók miatt például a már épülő társasházakra, lakásokra sem lehet egyelőre igénybe venni a csok-ot. Ádány Tamás az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója megjegyezte, beköltözhető, használatbavételi engedélyes, kész lakások legkorábban 2017-ben és 2018-ban jelennel meg a piacon.

A kevés új lakás és a megnövekedett érdeklődés fölfelé húzta az árakat is, az új lakások áfájának 27-ről viszont 5 százalékra csökkentése nem igazán érezteti a hatását. A tavalyi 440 ezer forintos négyzetméter budapesti projektátlagár már a múlté és az idei átadású beruházások esetében ez az összeg eléri a 480 ezer forintot. Rossz hír az új lakásra vágyóknak ez a négyzetméter ár 2017-ben tovább emelkedhet és egészen 500 ezer forintig kapaszkodhat. A vidéki négyzetméter árak a megyeszékhelyeken és a nagyvárosokban új lakásoknál beállhat a 400 ezer forintos szint környékére. Az előzetes adatok szerint az új lakások mérete átlagosan 50-70 négyzetméter lesz majd, és átlagos áruk 25 millió forint körül alakul.
 
Forrás:http://nepszava.hu/cikk/1089099-csok---tovabb-dragulnak-a-lakasarak

További hírek

Összefoglaló a 2023-as balatoni nyári és őszi ingatlanpiacról

Bővebben

Mi a helyzet a balatonfüred és körynéki ingatlanok piacán?

Bővebben

Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások

Bővebben
Összes hír