A CSOK-módosítás berobbanthatja a lakáspiac motorját

A Magyar Közlönyben megjelent módosítások alapján a jövőben többen vehetik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK-ot), de a rendelet korlátozásokat is tartalmaz. Többek között
az osztatlan közös tulajdonban álló lakások is bekerülnek a CSOK-os körbe, így már azelőtt lehet a banktól kérni a támogatást, hogy létrejön a társasház.
 
Emellett a tervezett és az épülőfélben lévő lakásokra is lehetne kérni a CSOK-os összeget, de a folyósítás csak a használatbavételi engedély megszerzését követően történhet. A jövőben viszont már
nem lehet CSOK-ot igényelni olyan új lakások után, amit az igénylő közeli hozzátartozója tulajdonában álló társaság épít(ett).

A szakember utalt arra, hogy az idén amúgy is jelentősen nőtt a lakásépítési kedv, az első félében több mint 13 ezer ezer lakás építésére adtak ki engedélyt, ami 237 százalékos növekedést jelentett éves szinten. Az élénkülést az is mutatja, hogy szeptember elején több mint 11 ezer új építésű lakást hirdettek eladásra, ami 32 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
 
Felpöröghet
Az ingatlanos portál eddig azzal számolt, hogy 2017 végéig legalább 15-20 ezer új lakás kerülhet piacra. A tervezett CSOK-os könnyítések életbe lépése miatt viszont jó eséllyel még több fejlesztés indulhat, így a 15-20 ezres lakásszám növekedhet. A szakember hozzátette, hogy az új lakások kínálatára szükség is van, ugyanis a kereslet egyre nagyobb. Adataik szerint az idén majdnem 25 százalékkal nőtt az új építésű lakóingatlanok iránti kereslet.
 
Áthidaló hitel kellhet
Balogh László rámutatott arra is, hogy a szabályok módosítása mellett fontos szerep hárulhat a támogatást folyósító bankokra és a beruházókra.
 
Mire elég, és mire nem?
Balogh László arra is kitért, hogy az új lakás vásárlására vagy új családi ház építésére igényelhető CSOK-összegek közül a legjelentősebb, a 10+10 millió forintos támogatást legalább 60 négyzetméteres új építésű lakásra lehet felvenni. Ugyanakkor a 10+10 millió forint Budapesten nem fedezi egy ekkora új lakás árát, mivel az új lakások átlagos négyzetméterára szeptember elején a 60 négyzetméternél nagyobb, de 150 négyzetméternél kisebb új lakások átlagos négyzetméterára 542 ezer forint volt, azaz egy átlagos lakás ebben a kategóriában 46,9 millió forint.

Forrás:http://24.hu/fn/penzugy/2016/09/16/a-csok-modositas-berobbanthatja-a-lakaspiac-motorjat/

További hírek

Összefoglaló a 2023-as balatoni nyári és őszi ingatlanpiacról

Bővebben

Mi a helyzet a balatonfüred és körynéki ingatlanok piacán?

Bővebben

Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások

Bővebben
Összes hír