Lakásárak: Nem a lakásáfa az igazi veszély!

Egyre inkább csökken a lakásárak emelkedési üteme Magyarországon, tényleges árcsökkenésre azonban még a következő időszakban sem kell számítanunk. A Portfolio Ingatlannál második alkalommal elkészített Lakáspiaci Hangulatfelmérésben (az első ide kattintva olvasható) a megkérdezett szakértők a lakásáfa, a lakáshitelek, és az árak kérdésével kapcsolatban is elmondták véleményüket, hogy merre tart 2017 közepén a hazai lakáspiac.
 
Nem a lakásáfa az igazi veszély

A megkérdezettek 86 százaléka szerint a jelenlegi kedvezményes lakásáfát 2019 után is meghosszabbítják, így emiatt nem kell váratlan áremelkedésre számítanunk. A lakásfejlesztésekkel kapcsolatban azonban más problémákra hívták fel a figyelmet. A 14 szakértő mindegyike úgy gondolja, hogy a most készülő házaknál előfordulnak majd csúszások, a válaszadók közel 80 százaléka szerint ez több projektnél is előfordulhat, aminek hátterében a munkaerő és az építőanyagok folyamatos drágulása áll. 
 
Tovább lassul a drágulás

Az áremelkedés üteme tovább csökkenhet 2017 második felében, stagnálásra azonban országos átlagban még nem kell számítani. A különböző típusú és elhelyezkedésű lakások közül a szakértők szerint továbbra is a budapesti társasházi lakásoknál várható a legnagyobb áremelkedés, de ennek mértéke várhatóan kisebb lesz, mint az elmúlt két év során. A megyeszékhelyeken főként az új lakások esetében kell áremelkedésre számítani, ami összhangban a munkaerő és az építési anyagok drágulásával a budapesti folyamatokat követi. A kisebb városokban és községekben ugyanakkor továbbra is stagnálás vagy csak enyhe növekedés valószínű, aminek oka a megyeszékhelyektől távolabb eső területek elnéptelenedésével is magyarázható. A főváros dinamizmusa és a hátrányosabb helyzetű községek közti ellentétes folyamatok hatására a vidék-főváros közti árkülönbség az ingatlanpiacon is egyre nagyobbra nő.
 
Lakás vagy családi ház?

Továbbra is igaz az, hogy a társasházi lakások esetében a csökkenés ellenére még mindig nagyobb ütemben nőhetnek az árak, mint a családi házak esetén, sőt a legkisebb településeken a családi házaknál a megkérdezettek közül senki nem számít áremelkedésre. 
 
Drágulnak az új lakások

Ami az új lakásokat illeti mind Budapesten, mind a megyeszékhelyeken az árak emelkedésére számíthatunk, bár ebben a kérdésben van, aki szerint már túlárazott a piac és akár az új építésű lakások esetében is bekövetkezhet egy enyhe korrekció. Ezt azonban egyelőre a piaci folyamatok nem támasztják alá. 
 
Megpihennek a bérleti díjak

A bérleti díjak tekintetében úgy tűnik, hogy elértük a lakosság fizetőképességének határát, a megkérdezettek háromnegyede sem Budapesten, sem a megyeszékhelyeken nem vár további áremelkedést. 
 
Nem félünk a hitelektől

A befektetési célú vásárlások aránya várhatóan hasonló mértékű lesz, mint az év első felében, a külföldi vásárlók száma azonban a megkérdezettek fele szerint az év hátralévő részében tovább emelkedhet. A leginkább azonban a lakosság hitelfelvételi hajlandósága fog emelkedni, a megkérdezettek 85 százaléka szerint még több hitelt fognak felvenni a lakásvásárlók az év második felében.
 
Összességében tehát az év második felére az előrejelzések óvatosabbak, mint eddig, az első negyedévben például még senki nem tudta elképzelni, hogy akár Budapesten is hamarosan megállhatnak vagy csökkenhetnek az árak, míg most - ha kisebbségben is - de ilyen vélemények is előfordultak. A valódi problémát azonban úgy tűnik nem a lakásáfa kérdése jelenti, sokkal inkább a munkaerőhiányból adódó kivitelezési költségek emelkedése, valamint az ország lakáspiaci kettéosztottsága, amikkel kapcsolatban továbbra sem számíthatunk azonnali, gyors megoldásra. Azzal azonban a többség egyetért, hogy 2017 második felében tovább mérséklődhet az áremelkedés, elősegítve ezzel egy kiszámíthatóbb piac kialakulását.
 
Forrás:http://www.portfolio.hu/ingatlan/lakas/lakasarak_nem_a_lakasafa_az_igazi_veszely.256419.html

További hírek

Összefoglaló a 2023-as balatoni nyári és őszi ingatlanpiacról

Bővebben

Mi a helyzet a balatonfüred és körynéki ingatlanok piacán?

Bővebben

Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások

Bővebben
Összes hír