Tavasszal a legnagyobb az ingatlanok iránti kereslet a Balatonnál!

A saját üdülő vagy apartman vásárlásán gondolkodóknak érdemes figyelembe venni, hogy a vételár tekintetében óriási eltérések lehetnek az egyes régiók között. 
 
A hüvelykujj-szabály szerint a nagy tavaink mellett fekvő ingatlanok a legdrágábbak (Balaton, Velencei), ezt követik a fürdővárosi nyaralók, a folyóparti telkek, versenyben a hegyi-erdei üdülőkkel. A sor végén kullognak a kietlen tájon, vagy aprófalvakban lévő nyaralók.
 
A legutóbbi OTP Értéktérkép adatai szerint például a fonyódi járás a legmenőbb budapesti kerületek után az ország legdrágább vidéki területének számított a maga 354 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárával. – Ez a kiugróan magas adat elsősorban az új építésű vízparti ingatlanoknak köszönhető. Somogy egyike a két megyének, ahol tavaly az első kilenc hónap adatait nézve már minimálisan csökkentek az ingatlanárak. Ebben a piaci környezetben tudott Fonyód és környéke top10-es eredményt elérni – értékeli az eredményeket Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Velencén 300 négyzetméteres ingatlant 63 millióért, a siófoki aranyparton 100 négyzetméteres, négyszobás házat árulnak 45 millió forintért.
 
A legolcsóbb megoldás a 3,4 millió forintos harkányi garzonlakás, Balatonboglár központi részén 11 millióba kerül most egy kétszobás ingatlan. Az ingatlanközvetítő kínálatában szereplő újépítésű projektek közül Keszthelyen átlagosan 550 ezer, Gárdonyban 290-325 ezer forintos négyzetméterár mellett válogathatnak az érdeklődők. 
 
Amint elolvad a hó a Balatonnál, megindul az érdeklődők hada, márciustól májusig a legélénkebb a kereslet- mondja az OTP Ingatlanpont siófoki irodavezetője. Látva a megnövekedett keresletet, sok befektető kezdett nyaraló építésébe értékesítési vagy kiadási céllal. A KSH legutóbbi, teljes évet felölelő kimutatásából kiderült, hogy mind a tavaly kiadott építési engedélyek, mind az átadott üdülőépületek száma több mint 30%-al haladta meg az egy évvel korábbiakét. Megtorpanó árakat, új vevőréteg megjelenését és emelkedő hitelfelvételi kedvet jósol 2017-re a magyar ingatlanpiacon Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat tulajdonosa.
 
A nyaralópiacon a magas minőségű, jó elhelyezkedésű, új építésű épületek esetében további áremelkedés várható. Egy üdülő az élvezeti értéken túl befektetésnek is kiváló lehet. Mivel a tulajdonos lakhelye legtöbbször távol esik, a vásárláshoz érdemes a helyi viszonyokat, építési engedélyeztetést, önkormányzati építési szabályzatokat ismerő ingatlanos segítségét kérni – mondja Valkó Dávid.
 
Forráshttp://onlinebalaton.hu/2017/04/01/tavasszal-legnagyobb-az-ingatlanok-iranti-kereslet-balatonnal/

További hírek

Összefoglaló a 2023-as balatoni nyári és őszi ingatlanpiacról

Bővebben

Mi a helyzet a balatonfüred és körynéki ingatlanok piacán?

Bővebben

Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások

Bővebben
Összes hír