A Balatont kikerülte a válság: minden korábbinál magasabbak az ingatlanárak

 
Miután a koronavírus-járvány egy időre karanténba kényszerítette az embereket, jócskán felértékelődött a kerttel, vagy erkéllyel rendelkező ingatlanok értéke, de arra talán senki sem számított, hogy ilyen mértékű árrobbanás lesz tapasztalható a Balaton környékén.

A Magyar Nemzet megkeresésére Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője elmondta, a kereslet rendkívül erős, az árak pedig részben emiatt, részben az építőanyagok és a munkaerő drágulása miatt továbbra is emelkednek.

A drasztikus drágulás ellenére azonban továbbra is folynak a beruházások és az építkezések, melyek egyre növekvő árai magukkal húzzák a régebbi építésű ingatlanok árát is. Ezt tökéletesen példázza az is, hogy míg a tavalyi évben 1-1,1 millió forintba került egy balatoni lakás négyzetmétere, ez mára másfél millió forintra rúg.
 
A vevők egy része túlárazottnak tartja ezeket a lakásokat, és arra vár, hogy a későbbiekben majd enged az árból a beruházó. Az elmúlt évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy mivel az árak folyamatosan emelkednek, előbb-utóbb elkelnek a lakások akciózás nélkül is – jegyezte meg Krausz Gábor.

A Balaton déli partján néhány éve még akár 3-5 millió forintért is lehetett találni vízhez közeli telkeket – ám ezek ma 20-25 millió forintnál kezdődnek. Siófok és Zamárdi térségében 2020 tavaszán a telkek négyzetméterára 90-100 ezer forint körül alakult, mely mára 150 ezerre nőtt. Ez azt jelenti, hogy egy 600 négyzetméteres telek ára mintegy 90-100 millió forint. A vízparti telkek esetében pedig már 300 ezer forint az átlagos négyzetméterár, vagyis a legkisebbek is jócskán 100 millió forint fölötti áron kelnek el.

A Balaton környéki családi házak a víztől távolabb is legalább 30-40 millió forintba kerülnek, ám Siófokon például a négyzetméteráruk eléri a 800 ezer forintot is. Panellakásoknál egy kicsit kevesebb, 500-600 ezer forint a négyzetméterár, ami ebben a a kategóriában szintén fővárosi árszintet jelent.
 
Forrás:https://liner.hu/balaton-elkepeszto-dragulas-ingatlan/

További hírek

Összefoglaló a 2023-as balatoni nyári és őszi ingatlanpiacról

Bővebben

Mi a helyzet a balatonfüred és körynéki ingatlanok piacán?

Bővebben

Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások

Bővebben
Összes hír