Füred a legdrágább!

Az idén január és április között a nyaralók átlagos négyzetméterára országos átlagban a kínálati piacon 188 ezer forint volt, ami 6,2 százalékos drágulásnak felel meg éves összevetésben. Az áremelkedés mellett az is a nyaralók piacának élénkülésére utal, hogy már az idén több nyaralót adhattak el a tulajdonosok, mint a múlt év egészében - áll az ingatlan.com több mint 12 ezer hirdetés adatait feldolgozó elemzésében.

Az átlagárakban jelentős a szórás, több százezer forintos különbség is lehet a nyaralók átlagos négyzetméterára között attól függően, hol helyezkednek el az országban. Három népszerű terület emelhető ki a nyaralópiacon belül. A Balaton déli partja, az északi part miatt Veszprém megye, valamint a Dunakanyar közelében lévő ingatlanok – összegzettBalogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Veszprém megyében az idén a nyaralók átlagos négyzetméterára 239 ezer forint volt, ami 5 százalékos drágulást jelent éves szinten. Somogy megyében 9 százalékkal 237 ezerre nőttek az árak, Pest megyében pedig szintén 9 százalékos áremelkedés eredményeként 188 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár a nyaralóknál - közölte a szakember.

Balatonfüreden a tavalyi 350 ezer forintról mintegy 400 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak. Siófokon a tavalyi 260 ezer forint körüli szintről 290-350 ezer forintos sávba került az eladó nyaralók és lakások többsége, de akad ennél magasabb négyzetméterár is a városban. Balatonalmádi ugyanakkor viszonylag stabil eredményt ért el: az átlagos négyzetméterárak idén is 275 ezer forint körül mozogtak.

Összességében az egyértelműen látszik, hogy a nyaralókat is elérte az ingatlanpiaci élénkülés, igaz, az árakban településenként változó a helyzet. Az élénk belföldi turizmus és a növekvő ingatlanpiaci forgalom a következő hónapokra is mérsékelt árnövekedést jeleznek előre. A vevők számára azonban fontos lehet: mindenképpen érdemes alkudozniuk, mert például a balatoni nyaralók esetében a végleges kínálati ár az eredetileg meghirdetettnél akár 3-6 százalékkal is alacsonyabb lehet.
 
Forrás:
balatonfured.hu/mfor.hu
 

További hírek

Összefoglaló a 2023-as balatoni nyári és őszi ingatlanpiacról

Bővebben

Mi a helyzet a balatonfüred és körynéki ingatlanok piacán?

Bővebben

Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások

Bővebben
Összes hír