Lesz-e téli fagy a lakáspiacon?

Mind lakásépítési kedvben, mind az ingatlanárak emelkedésében Magyarország vezette az európai uniós rangsort az Eurostat adatai szerint 2016. második negyedévében. A hatalmas növekedés elsősorban a korábbi, a válság óta tartó drasztikusan alacsony bázisértékeknek köszönhető, a szakértők szerint a piac most a korábbi lemaradást hozza be. Az ingatlan.com statisztikája szerint a társasházak építésére kiadott engedélyek száma több mint 230 százalékkal, az árak 10 százalékkal nőttek. A fellendülésben fontos szerepet játszottak az olyan piaci változások, mint a banki kamatok csökkenése, vagy éppen az, hogy a lakás ismét az egyik legvonzóbb befektetés lett. Szakértők szerint beállt és működik a lakáshitelezés is, az állami ösztönzők, így a csok és az építőipari áfacsökkentés egyaránt a növekedést eredményezte.
 
Az idei rohamos növekedés a lakásépítésben azonban még szinte semmi ahhoz képest, ami jövőre várható: a KSH adatai szerint az első háromnegyed évben kiadott új engedélyek, illetve az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések alapján az ideinél 90 százalékkal több lakóépület építését tervezik. A lakásárak estében viszont már látszik a lassulás, lehet, hogy összességében az év végére stagnálássá szelídül a néhány hónappal ezelőtti száguldás. Míg az idei első negyedévben még 5,1 százalékkal emelkedtek a használt lakóingatlanok árai, a második negyedévben ez 0,7 százalékra mérséklődött. A ténylegesen eladott lakások árait tekintve pedig 2,3 százalékos árcsökkenésre került sor 2015-höz képest a KSH adatai szerint.
 

Az újlakás-építések felfutása a szakértők szerint kockázatokat is hordoz a vásárlók számára is. Előfordulhat minőségromlás, de akár tapasztalat nélküli „szerencselovagok” is megjelenhetnek magas haszon reményében az ingatlanfejlesztő piacon. Az újépítésűingatlanok esetében az értékesítés lassúbb folyamat a szakértők szerint, mint ahogy az a válság előtt jellemző volt. A megfontoltság növekedése is szerepet játszik abban, hogy hatalmas hajrát nem várnak a szakértők az év végére a lakáspiacon. Az újlakás-értékesítésre vonatkozó kedvezményes, ötszázalékos áfa még évekig elérhető, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2017-től életbe lépő egyes kedvezményei miatt pedig valószínűleg vannak, akik kivárnak a vásárlással.

Emellett szól például a csok 2017-es változásai közül az, hogy már az épület használatbavételi engedélyének kiadása előtt igényelni lehet a támogatást – igaz, a folyósítás csak ennek megszerzése után történik. Ez a tényező jelentősen csökkenti a bizonytalanságérzetet, ráadásul így már nem az utolsó pillanatban derül ki, hogy esetleg mégsem jogosult az igénylő a támogatásra. Azok számára, akik a támogatási összeg nélkül nem tudnák kifizetni a lakás vételárát, ez nagyon fontos támpontot ad – mondják az újHÁZ Centrum szakértői.
A lakásvásárlás, építkezés, felújítás komoly, a családok költségvetését súlyosan megterhelő költségeket jelent, amelyek ráadásul jelentősen magasabbak is lehetnek a tervezettnél. A minőségi anyagok vásárlása megemeli a kiadások mértékét, ugyanakkor a hosszabb élettartamuk évtizedekre garantálja a nyugodt mindennapokat.
 
Érdemes tehát átgondoltan, sok szempont figyelembevételével, szakértői segítség bevonásával döntéseket hozunk. Semmiképpen nem tanácsos tehát túlzottan sietni, érdemes inkább pontosan tájékozódni minden lehetőségről – hangsúlyozzák az újHÁZ Centrum szakértői hozzátéve, az építkezés terén fokozottan igaz a mondás: csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak, hogy ne a legjobbat válasszák egy hosszú távú befektetés esetén.
 
Mindemellett a jogszabályváltozások között olyan is van, ami egyeseknek azt jelentheti, érdemes sietni az igényléssel. 2016. december 31-ig a kérelem benyújtásakor már megfizetett bekerülési költségre is igényelhető a támogatás, azonban 2017. január 1-től már csak a kérelem benyújtásakor az épület készültségi fokának megfelelő, az építési költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre igaz ez. A 2017. január 1. után igénylőknek viszont érdemes lesz az építés minél korábbi szakaszában lecsapni az új lakásokra.

Várhatóan a lakásfelújítást tervezők sem az év végén húznak bele. Az energetikai pályázatokat támogató Otthon Melege program 2016-os kerete a kiírás napján, nyár végén kimerült, a kiíró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium arra számít, hogy a legtöbb nyertes jövő tavasszal kezd bele a korszerűsítésbe. Az MFB októberre ígért, lakások és családi házak energetikai felújítását támogató 0 százalékos hitelről pedig egyelőre nincsen hír. Jelenleg tehát nincsen olyan ösztönző a piacon, amely megpörgetné a magánberuházásokat az év utolsó hónapjaiban.
 
Forrás:http://www.nlcafe.hu/otthon/20161119/lakaspiac/
 

További hírek

2024-es év tavaszi ingatlanpiaci helyzetértékelés

Bővebben

Összefoglaló a 2023-as balatoni nyári és őszi ingatlanpiacról

Bővebben

Mi a helyzet a balatonfüred és körynéki ingatlanok piacán?

Bővebben
Összes hír